A konferencia szervezői és vendégelőadók

A rendezvényen meghívott vendég előadóinktól és a szervező cégek képviselőitől hallhat hasznos és érdekes előadásokat. Ismerje meg őket és az általuk képviselt vállalatokat.

a rendezvény szervezői és előadói:

Kolozs Csaba (EQUICOM)

Kolozs Csaba (EQUICOM)

ügyvezető igazgató

1996-tól, a győri Széchenyi Egyetem elvégzésétől a szakmában dolgozik, ahol tapasztalatait kezdetben távközlési hálózat kivitelezésében, majd egy rendszerintegrátor cégnél szerezte. 2000-ben, mint alapító, másodmagával hozta létre az EQUICOM Méréstechnikai Kft.-t, melyben a cégvezetés feladatai mellett a szolgáltatói hálózatokért felel.

Horváth Róbert (EQUICOM)

Horváth Róbert (EQUICOM)

cégvezető

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán, Infokommunikációs Rendszerek szakirányán végzett 2011-ben. A diploma megszerzése után multinacionális cégnél helyezkedett el, ahol optikai és mikrohullámú távközléshez tartozó eszközök felelőse volt. 2013-ban csatlakozott az EQUICOM Méréstechnikai Kft-hez, ahol a szolgáltatói hálózatok által igényelt műszerekkel és megoldásokkal foglalkozott. 2019. január 1-től az operatív cégvezetői feladatokat látja el az EQCUIOM Kft-nél.

Liszkai János (EQUICOM)

Liszkai János (EQUICOM)

senior rendszermérnök, vállalati hálózatok

18 éven keresztül egyetemi környezetben főleg hálózat és alkalmazás üzemeltetéssel foglakozott. Részt vett a hallgatók informatikai képzésében, illetve Cisco akadémiának volt CCNA és CCNP oktatója. 2009 óta az EQUICOM Kft. senior rendszermérnöke, ahol a vállalati hálózatok méréstechnikai területén szakmai és értékesítési feladatokat lát el, mellette technológiai tanfolyamokat tart az Equicom Oktató Központban.

Pápista Ákos (EQUICOM)

Pápista Ákos (EQUICOM)

mérnök konzulens, szolgáltatói hálózatok

A Kecskeméti Főiskola GAMF kar mérnök informatika szakának hálózati technológiák szakirányán végzett. A UPC Magyarország Kft-nél töltött 16 éve alatt megmászta a ranglétrát és gyűjtötte szakmai tapasztalatát. A műszaki üzemeltetésen foglalkozott többek között a fejállomástól a hálózati végpontokig terepi hibajavítással, hálózat építés és hibajavítások műszaki auditálással, közreműködött Fibernet, Rubicom, Net-TV hálózat akvizíciókban, fejállomás egységesítés és hálózat fejlesztés projektekben. 2015-től műszaki trénerként kéziműszerek menedzselése, oktatóanyagok frissítése és oktatása volt a feladata.
2019. márciusában csatlakozott az EQUICOM csapatához, ahol a ktv-s és optikai oktatások mellett ktv-s és optikai műszerek értékesítése és supportja tartozik repertoárjába.
bővebben az EQUICOM-ról

Az EQUICOM Méréstechnikai Kft. 2000 óta van jelen a magyarországi ICT piacon, telekommunikációs, informatikai és kábeltelevíziós méréstechnikai megoldásokkal. Világviszonylatban is vezető pozíciót elfoglaló beszállítói innovatív megoldásokat kínálnak az adatátviteli és kommunikációs hálózatok létesítési és üzemeltetési méréséhez, analíziséhez, és monitorozásához. Az évről-évre növekvő piaci jelenléte az ügyfeleikkel kialakított jó kapcsolat, a technológia központú szemlélet, és a hozzáadott érték növelésére való törekvés mellett a beszállítók folyamatos fejlesztési munkájának is köszönhető.

Határozott célok – szakértelem a méréstechnikában

A hosszú távú célok eléréséhez elengedhetetlen a bizalom. Legfőképpen bizalom a forgalmazó és a mögötte álló gyártók iránt. Ehhez viszont szükség van a magas szintű, naprakész szakértelemre, hiszen e nélkül nehéz lenne a leendő felhasználó számára megfelelő megoldást ajánlani. Továbbá nélkülözhetetlen a folyamatos jelenlét és támogatás, mivel a forgalmazó az egyetlen kapocs a felhasználó és az eszköz gyártója között. Megalakulása óta a vállalat legfontosabb célkitűzése, hogy egy valóban ügyfélközpontú kereskedelmi tevékenységet képviseljen a magyarországi mérőműszer forgalmazó piacon.

Szakterületek – komplett ICT felügyelet

A beszállítók meghatározó jelenléte révén olyan területeken értek el jelentős sikereket, mint a hozzáférési optikai hálózatok mérése, az új generációs transzport technológiák analízise, vagy a vállalati informatikai hálózatok mérése és monitorozása. A 25 éves kanadai központú EXFO kezdetekben optikai kézi műszereiről volt ismert, mára azonban a szolgáltatói hálózatok minden szegmensére fejleszt méréstechnikai megoldásokat. A NetScout/Fluke Networks hasonlóan széles spektrumon fedi le az informatikai hálózatok analízisét és monitorozását, a fizikai szinttől a vezeték nélküli technológián át egészen az alkalmazás teljesítmény menedzsmentig. A FITEL Furukawa Electric optikai szálhegesztőivel, és a VeEX, valamint Effigis cégek szolgáltatói hálózatok üzemeltetésére szánt kézi műszereivel valamint kábeltelevíziós analizátoraival lesz teljes a megoldások tárháza.

http://www.equicom.hu

Georgieff Zsolt (HFC Technics)

Georgieff Zsolt (HFC Technics)

ügyvezető igazgató

A HFC Technics Kft. 2000 decemberében történt alapítását megelőzően több mint tíz év alvállalkozói tapasztalatot szerzett, ahol megismerte a kábeltelevíziós szakma rejtelmeit. 2008-tól a HFC Technics Kft. egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője, cégével alapítója a DigiHead központi digitális szolgáltató vállalkozásnak. Cégvezető feladatai ellátása mellett aktívan részt vesz az értékesítési és szolgáltatásfejlesztési folyamatokban.

Tamás Gergely Péter (HFC Technics)

Tamás Gergely Péter (HFC Technics)

szoftverfejlesztési vezető

2009-ben végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, mint infokommunikációs mérnök. Ezzel párhuzamosan már 2001 óta foglalkozik a kábeltelevíziós szakmában szoftvermegoldások készítésével és üzemeltetésével. 8 éve a HFC Technics munkatársa, ahol szoftverfejlesztési vezető pozíciót tölti be.

bővebben a HFC Technics-ről

A HFC Technics fő működési területe a telekommunikációs és infokommunikációs rendszerek szállítása, fejlesztése és kapcsolódó szolgáltatások biztosítása a kábeltelevízió és internet szolgáltatók részére.

Gyártói kapcsolataink alapja a hosszú távú, stabil együttműködés, melynek köszönhetően jelentős sikereket elérve, több világpiacvezető gyártó magyarországi képviseletét és forgalmazói tevékenységét látjuk el. Az immár tizennyolcadik évébe lépő vállalkozásunk alapvető stratégiája a minőség, megbízhatóság és a stabilitás.

Az alapítást követő első nyolc évére jellemző, rendkívül dinamikus növekedéssel elért pozíciónkat, a gazdasági válság hatásainak ellenére is megtartottuk. Ehhez szükség volt a folyamatos szolgáltatás és termékpaletta fejlesztésre, új technológiák bevezetésére. A fejlesztések és befektetések segítségével komplex digitális szolgáltatási platformokat hoztunk létre, melyek támogatják a kis és közepes méretű KTV szolgáltatók versenyképességének fennmaradását.

Ügyfeleink a magyarországi kábeltelevíziós iparág teljes palettáját képviselik, a legnagyobb szolgáltatóktól a legkisebbekig, emellett kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységünket a környező országokra is kiterjesztettük.

Az általunk képviselt gyártók berendezései, illetve saját fejlesztésű termékeink és szolgáltatásaink, lefedik az iparág teljes területét, kezdve az előfizetői csatlakozóktól és kábelektől, egészen a felhő alapú IPTV, OTT szolgáltatásig. Az iparági trendeknek megfelelően, megoldásainkban és szolgáltatásainkban domináns elemek a digitális televíziózáshoz és internet szolgáltatáshoz szükséges központi kiszolgáló rendszerek, illetve az ehhez szükséges előfizetői eszközök.

Működésünk hatékonyságának és megbízhatóságának fenntartása érdekében cégünk 2006-óta alkalmazza az ISO minőségbiztosítási rendszert.

Pester Attila (Teleste)

Pester Attila (Teleste)

Közép- és kelet-európai kereskedelmi igazgató

Az Óbudai Egyetemen okleveles közgazdász és műszaki menedzser diplomát szerzett. Több mint 15 éves gyakorlattal bír Broadband és Telekom hálózatok területén. Ez idő alatt hazánkban és külföldön részt vett több IPTV/OTT, triple-play és HFC hálózatok tervezésében, előkészítésében és szállításában. Jelenleg a finn Teleste cég közép- és kelet-európai értékesítési igazgatója, 17 országban felel az üzletfejlesztésért és a szlovén iroda irányítását látja el.